Zalaegerszegen stúdióztunk

Kocsis Orsi, Zana Katica, Judák Tünde, és jómagam szombat este Zalaegerszegre látogattunk, ahol kiegészülve Lévai Adriennel ( idei playmate közönségdíjas) a Stúdió nevezetű szórakozóhelyen emeltük az est fényét.

A playmateválasztás, és a hasonló versenyek futószalagon termelik a kitűnni vágyó lányokat, de mivel most 2 évig pihentetve volt ez a verseny, most nem jött olyan sok lány utánunk ( Orsi és Katica velem volt playmate  2005-ben) de azért vicceltünk is, hogy mi már így is múmiáknak számítunk.:)

Én, mint említettem a kiállítás-csajbuli-5 órás alvás-kiállítás  után hazaérve 2 óra alatt kellett magamból ” jónőt” faragnom, majd elindulnom újra. Emiatt nem voltam a legtoppabb formámban, bár tegyük hozzá, önmagammal szemben örök elégedtelen vagyok. Orsi vállalta be a vezetést, így szerencsére volt a kocsiban is 2 órám a relaxra, bár mivel rég találkoztunk a lányokkal,  inkább  beszélgettünk.

Igényes/szép a hely, jó volt a zene is, úgyhogy jól éreztük magunkat. Rengeteg kép készült, amit a hely honlapján meg is nézhettek, de hamarosan majd én is csatolok.:)

http://www.studioclub.hu/indexx.html

This entry was posted in Média megjelenések and tagged , . Bookmark the permalink.

Minden vélemény számít!