Visszakaptam az önbizalmam, avagy tanulni sosem késő.

14 évesen, amikor a pályaválasztásra került a sor, még egy nagy gyerek voltam. Minden héten más foglalkozást képzeltem el magamnak. Addigra túl voltam már a régész, a nyomozó, az építész, és többek között a színésznő leszek korszakaimon. Érdekes, bár éretlen voltam, de egy valamit mégis biztosan tudtam, hogy gimnáziumban nem szeretnék tovább tanulni. Úgy kalkuláltam, hogy a szakközépben ugyanannyi idő alatt, megkapom az érettségit, de lesz mellé egy szakmám is. Hozzáteszem, már akkor tudtam, hogy az érettségi után dolgozni fogok,  tehát nem gondolokoztam a későbbi tovább tanulásban. Bár nem vagyok túl öreg ( mihez képest) az egyetem akkor még nem is volt akkora elvárás, mint manapság. A család anyagi körülményei miatt sem akartam, hogy 18 éves korom után továbbra is az öcsémmel egy szobában lakjak és kispénzű szüleimmel tartassam el magam.

A család, és az osztályfőnöknőm nyomására a ruhaipari technikum mellett döntöttünk, de az én szívem, az akkori lakásunkhoz közeli vendéglátóipari iskolához húzott. Persze ez senkit nem érdekelt, vagyis ők azt gondolták jónak-jobbnak. Nyögvenyelősen, de letoltam a sulit. Meglett az érettségi, és varrónő lettem, de a szakmában egyetlen percet sem dolgoztam, a mai napig sem. Persze ártani nem árt, hogy átlátom az anyagok minőségét, konyítok valamit a divattervezéshez is és ha kell felvarrok egy függönyt vagy nadrágot, de ennél tovább nem nagyon mentem. ( eddig :))
A szakközépiskolai tanulmányaim után később egy felsőfokú irodavezető tanfolyamot is elvégeztem, munka mellett, az angolomat is csiszolgattam, de ahogy teltek az évek, egyre inkább kezdtem hátrányát érezni annak, hogy nincsenek komolyabb tanulmányaim.

Nem is annyira szakmai okokból, ugyanis menet közben belecsöppentem a modellkedésbe, ahol ez pont nem volt feltétel. Maximum a jó kommunikáció, kedvesség, rugalmasság, és a szép mosoly. Ezekkel nem volt gondom, így hosszú évekig fotózásokkal illetve hoszteszkedéssel statisztálással tartottam el magam, de a lelkem egyre inkább szomjazott a tudás általi megbecsülés után. Míg a munkám során az emberek ( na jó főleg a férfiak) körberajongtak, és bókok özönét kaptam, a sors iróniája, hogy mégis egyre frusztráltabb lettem. Egy idő után zavartak a dícséretek, nem tudtam a külsőmre adott kedves szavakat sem kezelni. Mindig hálás voltam, ha valakitől nem csak a külalakomra kaptam dícséretet, na de egy hosztesz ugye ne csodálkozzon, ha a külsejére kap elismerő szavakat. Egy szó mint száz, sikeresen epítettem le az önbizalmam, méghozzá a saját magam alkotott szereotípia okán.

“Nem tanultam tovább, nem vagyok elég jó.” -gondoltam.

A munkámat szerettem, rengeteg színes egyéniséggel ismerkedhettem meg, sokat utaztam, és bár az élet iskoláját jártam, mégsem volt felhőtlen az örömöm. Sokszor csak valami buta kirakatbabának éreztem magam. Mindenki megmustrálhatja, epekedhet érte, vagy otromba megjegyzéseket tehet, irigykedhet rá, a szemébe mosolyogva a háta mögött akár kritizálhatja.

“Magad azzal ékesíted, ha elmédet élesíted. “Joanne Kathleen Rowling

A jövő is egyre inkább foglalkoztatott, folyamatosan a merre továbbon járt az agyam, és irigyeltem azokat akik már fiatalon tudták mi lesz a hivatásuk.
Elmentem a kommunikációs főiskolára érdeklődni, de nem voltam benne teljesen biztos, hogy ez az utam, még egy felesleges papírra pedig nem volt szükségem. Pláne nem, ha négy év alatt, és jó sok pénzért tudom azt megszerezni. Közben telt az életem. Szakítások, csalódások, örömök, események sorozata. Vártam a jeleket, vártam az áttörést, mert én nem csak egy szakmát, de hivatást kerestem. Olyat, amit szívvel lélekkel tudok csinálni, amivel esetleg mások életét is jobbá tehetem.
Az újságíró iskolának nagy örömmel vágtam neki, de az élet és Kína közbeszólt, a második félévet már nem fejeztem be. A sors fintora, hogy aztán már nem is bántam, mert egyre jobban belekóstolva a média, és a mai újságírás világába rájöttem, hogy talán mégsem nekem találták ki.  Őszintébb, egyenesebb ember vagyok annál, és kevésébé vagyok törtető, mint ami sok esetben a fentmaradásomhoz szükséges lett volna.
…Tovább emésztettem magam, csak már nem itthon, hanem Kínában.
Továbbra is érdekelt az írás mint olyan, az egészséggel kapcsolatos dolgok, a szappanfőzés vagy a sütés-főzés magasabb szintekre emelése irányába is szívesen tettem volna lépéseket.
Ekkor sodorta elém a sors a sminkelést, ami ha belegondolunk hosszú évek óta a szemem előtt volt, de sosem gondoltam rá szakmaként, amit elsajátítanék. Fotózásokra, reklámfilmekre, rendezvényekre számtalanszor sminkeltek engem. Mint egy tudásra szomjazó Nőt érdekelt a dolog. Figyeltem az eszközöket, alapanyagokat, sorrendeket, trükköket és kérdeztem. Szerettem sminkelni magam, és barátnőket is sokszor én szépítettem meg egy-egy buli előtt, és jó gyűjtögető módjára rengeteg kelléket beszereztem hozzá. Később előfordult, hogy low budget-es fotózásokon én segítettem ki a fotósokat és sminkeltem ki a modelleket. Imádtam játszani a színekkel, a formákkal, kvázi varázslásként tekintettem rá, de még ekkor sem merült fel bennem, hogy ebben az irányban is elindulhatnék.
“Nem vagyok különösebben tehetséges. Csupán szenvedélyesen kíváncsi.”
(Albert Einstein)
IMG_20150701_170649_1435744270693_1435806987540Aztán jött Kína, ahol olyan lehetőség hullott az ölembe, ami nem jön minden sarkon, és ami mellett már nem lehetett csukott szemmel elmenni. Egy magyar divattervező lányon keresztül belekóstolhattam a kínai divatvilágba, és fotós aszisztensként illetve sminkesként is kipróbálhattam magam. Szinte azonnal mélyvízbe ugrottam, az Amerika Forever 21 nevű ruhamárka kampánysminkjeit kellett elkészítenem, 21 híres kínai modellt, énekest, dj-t, divatbloggert kellett még szebbé varázsolnom. Nagy volt a nyomás, majrézam, hogy vajon elég jó leszek-e. Más sminkesek, rengeteg tapasztalattal a hátuk mögött is izgultak volna, hát még én, a kis hosztesz-irodavezető-varrónő-blogger. Az a két hét viszont rávilágított arra, hogy tulajdonképpen én ezt élvezem. Annak ellenére, hogy az első munkanap előtt az izgatottságtól nem aludtam szinte egy percet sem, jól vettem az akadályokat is, így nem volt kérdés, hogy a tanulmányaimat ki kell terjesztenem ez irányban.

IMG_20150703_151005_1435908008594Online kurzusokkal kezdtem, majd ha nem lett volna elég jel, ami erre az útra terelt volna,kisvártatva egy újabbat kaptam. Véletlenül jött velem szembe annak az iskolának a hirdetése, amit végül szinte a hazaköltözésünk után el is kezdtem. Nem elég, hogy itt van egy köpésre hozzám, pont akkor indult, amikor mi hazaértünk, az utolsó helyet sikerült a csoportban megszereznem, ráadásul tavalyi árakon. Életem egyik legjobb döntésének tartom, hogy elkezdtem, a társaság csúcs, a tanáraink brilliánsak, és minden percét élvezem.
Ja, és ha nem lenne elég jel, évekkel ezelőtt nyertem egy sminkes könyvet, aminek akkoriban nem tulajdonítottam ekkora figyelmet. Az egyik tanárom szerint ez a “Sminkes-Biblia”, és már nem is lehet kapni Magyarországon, csak antikváriumokban.
“Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen körül kell néznünk, hogy meglássuk mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés amit a következő pillanatban tehetünk.”
(Paulo Coelho – A Zahír)
12987910_10209228301287470_1103512223_nAz már csak a non plus ultra, hogy már egy hónapja jártam a sminkiskolába, mikor egy barátom, aki Gödöllőn tanár átugrott hozzám beszélgetni. Tőle megtudtam, hogy most indul egy OKJ-s cukrász képzés itt az iskola keretein belül. Nagyon profi, nem üti a másik tanfolyamot, és a ráadás, hogy ingyen van. Már másnap töltöttem is ki a jelentkezési lapot, egy hónapja koptatom az iskola padjait, és ha minden jól megy jövőre cukrász is leszek.

Milyen vicces, hogy évekkel ezelőtt csak vártam az ihletet ezügyben, kerestem önmagam, most pedig ömlenek rám a lehetőségek…”Már megint a régi séma jött be. “Legyél türelmes. Mindennek eljön az ideje.”

Ezt a türelem izét még tanulnom kell.

‘A lélek is csak úgy emelkedik a józanság tisztább világihoz, ha a tudományok és ismeretek tárából gazdag zsákmányt gyűjt magának.

Berzsenyi Dániel

 

 

This entry was posted in Vegyesbazár and tagged , , , . Bookmark the permalink.