Van ami hem változik avagy mi van, ha a pasid nem metroszexuális?

 

apa-fiaNyugisan indult a szombat reggel. Egy hétvége ketten, semmi munka, semmi rohanás. Kint borongós volt az idő, ilyenkor jól esik a meleg szobában plüss melegítőben ücsörögni. Andris képeket válogatott, és a kirándulásainkról készült videókat vágta, én pedig a tejeskávémat szürcsölgetve pár méterre tőle, ölemben a laptoppal az interneten szörfözgettem. A nagyvilág hírei között szemezgettem, hangosan beolvasva neki egy-egy fontosabb szösszenetet, amit közben megvitattunk. Néha kicsit felbosszantottuk magunkat, hitetlenkedtünk, vagy csak csendben tevékenykedtünk egymás mellet, de mégis az egész olyan meghitt hangulatú volt.

A vérnyomásom megfelelő mederbe terelése céljából, a politikai híreket alkalmanként megszakítandó, átnyergeltem egy-egy nőcis weboldalra és a közösségi oldalam üzenő falára is betekintettem.

1379980_10201939341348634_619215838_nIsmerősöm, a négy éves tündéri kisfiáról osztott meg egy képet, ami mellett nem tudtam elmenni. A pöttöm pasi, álmosan ül a kis kockás ingjében, és kötött mellénykében, a kép címe pedig: „Anya nem akarok inget venni, nem akarok oviba menni, nem akarok csoportképet, én aludni akarok!”

Mosolyogtam is magamban, mert Andrisommal köztünk megeső vitáink kilencven(kilenc) százaléka, az öltözködéssel kapcsolatos. Negyven éves kora ellenére, hosszan kell győzködni, hogy a cipők elhasználódásával egyenes arányban, alkalmanként új lábbelire van szüksége, még akkor is, ha ehhez bizony meg kell közelíteni egy olyan általa kevésbé kedvelt objektumot is, ahol ilyen portékát árulnak. Azt is nehéz megértetnem életem párjával, hogy a zöld-sárga converse cipő és a sok éve hordott enyhén kinyúlt ejtőernyős póló nem feltétlenül alkalmas minden eseményhez. Ráadásul, ha egyszer megvitatjuk a témát, még koránt sem jelenti azt, hogy legközelebb nem kezdjük az egészet az elejéről, azaz újra felköthetem a gatyát, ha hathatós érvekkel szeretném meggyőzni az igazamról. Meglepetésemre a “mit szólnék ha most ő raszta hajat szeretne” történeten hamar átlendültünk, csak meg kellett neki ígérnem, hogy ha már nem ügyvédként fog dolgozni Kínában, akkor majd visszatérünk a kérdésre. Hozzáteszem inkább legyen ilyen, mint valaki aki tükör előtt órákig lövi a sérót, elcsórja a szemöldökcsipeszem, és a ruha márkák bűvöletében él.

imagesXXNM3J4BA kisfiú képe alatti kommentekben anyukák eszmecseréltek, ahol kitértek hasonló korú csemetéjük öltözködési szokásaira is. Bevallom érdeklődve olvastam, mint ahogy mostanában egyre többször kapom magam azon, hogy élvezettel figyelem az utódokkal kapcsolatos posztokat. Érdekelnek a gyerek könnyekkel és hisztikkel átitatott igaz történetek, a fárasztó de mosollyal teli hétköznapok, azok a kis apró részletek, amik nem csak az anyaság szépségét, de az esetleges nehézségét is bemutatják. Még nem jött el az időm, de azért lélekben már készülök az anyaságra. Figyelemmel olvasom, mert óriási felelősségnek érzem, bevallom pont emiatt félek is tőle. Jó olvasni a pro és a kontra dolgokat, a humoros szösszeneteket. Ezek mindig kicsit közelebb hozzák az érzést, hogy ha eljön az idő, magabiztosabban merjek, és akarjak is belevágni.

578976_10151297677736810_32495110_nA megjegyzéseket olvasva, többször hangosan felnevettem, de amikor szóba került a kis kópé „kedvenc önmaga által összeválogatott öltözete, amit bármikor felvesz” ott már visítottam a nevetéstől. Nevezetesen: „citromsárga pizsinaci, köldököt szabadon hagyó 1 éve kinőtt békás póló, gumicsizma & páncélos lovag sisak a farsangi jelmezről”

Párom érdeklődésére, alig tudtam elmagyarázni min nevetek annyira, mert mesélés közben is folyton felröhögtem. András figyelmesen meghallgatva a sztoryt, azt mondja nekem mosolygó de komoly szemekkel: „Én biztos megengedném neki, menjen csak úgy ha ő úgy szeretne.” Na, itt már kész végem volt, fuldokolva röhögtem. Még a könnyem is kifolyt, mert lelki szemeim elé képzeltem a jövőt. Láttam magamat, a leendő fiúnkat, és Andrist, ahogy elindulunk együtt valahova. Na, unatkozni nem fogunk az egyszer biztos.  :)

 

This entry was posted in Lélek. Bookmark the permalink.