Teritéken az újabb nyuszilányok

Három év kihagyás után, csütörtök este megrendezték az Év Playmate-je versenyt. A koronát a mi magyar Hefnerünk, Radnai Péter (a Playboy főszerkesztője) rakta ünnepélyesen a győztes  fejére, aki a görög származású Daniludisz Nikoletta lett. A Symbolban megrendezett Exkluzív gáláról a Tv2 élőben közvetített. Mivel én utolsó pillanatban döntöttem úgy, hogy mégis elnézek, illetve különösebben maga a ceremónia sem érdekelt, pont lekéstem a választást. Na bumm.

A helyezetteket is bevallom most lestem ki az internetről, hogy meg tudjam osztani veletek: tehát az Év Playmate-je 2010 verseny győztese Daniludisz Nikolett, a második helyen végzett Kari Kata, a harmadik helyet pedig megosztotta s zsűri Aubert Evelin és Kovács Kitti között. A Közönségdíjat Lévai Adrienn kapta meg.

Amint a képen is látjátok, tényleg csak beugrottam, még a kabátot sem vettem le. Tíz óra után a rendezvényre már nem csak meghívóval lehetett bejönni, így a sexy csajok mellett, egyre növekedett a bámészkodó, kiváncsi Y kromoszómások aránya.

Nekem bevallom már sok újat nem adnak ezek a partyk, talán kicsit már unalmasak is, de szerencsére össze lehet futni pár rég nem, de szivesen látott ismerőssel is. Nem tudok, vagy inkább nem akarok pletykálni, és egyébként is ööö “vagy jót vagy semmit.” alapon, azt hiszem inkább el is búcsúzom mára.

This entry was posted in Nincs kategorizálva and tagged , . Bookmark the permalink.

Minden vélemény számít!