Semmi sem történik előbb, mint ahogy eljön az ideje, avagy kalandom a ládákkal.

12782555_10208777238691187_367803417_n

Megérkeztek a kis “katonáim”

Pár éve, még a két éves kínai kitérőnk előtt, már majdnem belevágtam a nagy “láda projektbe”. Egy aprócska dolog akadályozott meg ebben, hiába jártam be több nagy piacot is, és vetettem be a legszebb mosolyom, nem sikerült szabolcsi almas ládákat szereznem hozzá. Hozzáteszem nem a piacosok segítőkészségén múlt, a válasz egyszerűen annyi, hogy amióta bevezettek egy új EU-s szabályt, azóta a műanyag ládákat részesítik előnyben, így az áhított jó kis masszív fa ládákból Szabolcs környékén lett volna esélyem vadászni. Mivel akkor sikerült pár darab raklapot szereznem, amivel jól elfoglaltam magam, a láda bútorról viszonylag könnyen lemondtam.
Na de akkor is tudtam, hogy azért nem adom fel.
Párom, szerelmem, és már férjecském egy éve hozzám költözött, ami azt jelentette, hogy hamar zsúfolásig telt a kis házikóm(nk). Hogy rend, és rendszer legyen körülöttünk, több apró változtatásra volt szükség, így most újra előkerült a láda kérdés.
Két dolgot szerettünk volna a segítségükkel kivitelezni. Andrásnak egy dolgozó részleget, nevezzük íróasztalnak, és magamnak pedig egy alkotó műhelyt. Régóta vágytam egy sminktükörre két oldalt világítással, és most, hogy belevágtam a Professionális Maszkmesteri képzésbe újabb löketet adott a megvalósításához.

Fa ládákat már az Ikeában is kapni, na de akkor hol az újrahasznosítás szuper érzete, és a vadászatról nem is beszéltem.
Persze a segítség akkor, és úgy érkezik, amerről nem is számítanál rá, legalábbis az én esetemben így történt.
Van kedves kis fiatal követőm, aki a posztolt recepteimnek köszönhetően kezdett érdeklődni az egészséges életmód iránt. A sült paprika krém levesem volt az első amit állítása szerint megvalósított, és nagy örömmel posztolta az erről készült fotót az üzenőfalamra. Itt kicsit lebukott a lelkem, ugyanis anya is halad a korral, és nem fél használni a közösségi oldalt, hozzá is szólt a képhez, amiből kiderült a főzés az ő érdeme volt. Na, de természetesen értékeljük a férfiúi lelkesedést, és az anyagbeszerzést is. :)
12802923_10208815432045997_2326765374828447248_nEzen levelezés kapcsán derült ki, hogy ők szabolcsiak, ráadásul almát, és egyéb finomságot is termelnek. Mikor rákérdeztem az almás ládára, kiderült, hogy még porosodik náluk a raktárban pár darab. Az már csak hab volt a tortán, hogy ők minden hónapban hoznak Fótra a gyermekotthonba almát, (én pedig ugye 5 km-re lakom Fóttól) és a levelezésünk hetén volt az újabb esedékes körük erre. Egészen pontosan tíz darab volt az a pár, és rá négy napra fel is szállították nekem a kincseket. Emellett kaptam egy láda házi bio almát grátiszban, sőt hoztak nekem 3 db szuper raklapot is, hátha tudok vele mit kezdeni. ( Nanáá. ) Egy nagy adag csokis kókuszos sütivel háláltam meg a dolgot, és ami biztos, hogy amikor a bútorra nézek ez a kis eseménysorozat mindig eszembe fog jutni, és ezzel a történettel az is, hogy semmi sem történi előbb, mint ahogy eljön az ideje.
A tükör sztorija szintén megemlítendő. Szüleimnek meséljük, hogy ládákból fogunk bútort készíteni, és még egy tükröt kell majd beszereznünk. Erre apukám bejelenti, hogy pár éve mentett meg egy tükröt a kidobástól, nézzem meg, hátha tudok vele mit kezdeni. Az hagyján, hogy ugyanolyan barna színű, mint amilyenre az alkotó sarkomat terveztem, de a mérete is tökéletesen megfelel. Kis csiszolás és egy réteg friss festék után, szebb lesz mint újkorában.
Downloads12A ládákat saját kezűleg csiszoltam ( géppel, és kézzel is) , festettem ( vizes bázisú vastag lazúrt ajánlottak, egy réteg bőven elég volt) és bár még nem vagyok teljesen kész, mert össze kell csavarozni őket, a tükröt is fel kell még szerelnem, de már most imádok rájuk nézni.
Menet közben a Fóti zöldséges barátomtól beszereztem kisebb faládákat is, amik tökéletesen illeszkednek a nagyokhoz, szóval tényleg kezd összeállni a kép.
Imádom, mert szívem lelkem benne van. Semmilyen más, boltban vett bútorra nem cserélném el.

Egyéb ötletek ládákból:

http://otthondiszites.cafeblog.hu/2014/10/29/ujrahasznositott-ladakbol-kreativ-butorok/

This entry was posted in China-Asia, Vegyesbazár and tagged , , , . Bookmark the permalink.