Konyhafőnök(nő) jelentkezik

Konyhafőnök(NŐ)

Konyhafőnök(NŐ)

Sokszor mondom: jól fogalmazd meg mit kérsz az angyalaidtól/univerzumtól/sorstól, mert ha megkapod, mégsem biztos, hogy olyan lesz, mint amire vágytál. Erre akkor jöttem rá, amikor endometriózisom lett. Az öt órás nőgyógyászati műtét, a fájdalmak, a gyengeség, plusz az ebből következő életmódváltás kombinációjának köszönhetően, több mint tíz kilótól szabadultam meg rövid-úton. Ironikus, mert előtte folyton elégedetlen voltam a súlyommal, több kevesebb intenzitással, de folyton azon dolgoztam, hogy karcsúbb legyek.  Szóval vékony szerettem volna lenni, de persze nem ilyen áron.

Annak ellenére, hogy ekkor megtanultam pontosan kell fogalmazni a kéréseket, óhajokat, még én is követhetek el hibákat.

A tavalyi évben egy olyan lakásban laktunk Shanghaiban, ahol nem volt konyhám, így a főzés mint olyan kimaradt az életemből. Amikor valakivel beszéltem, és az itteni életünkről meséltem, mindig kiemeltem, hogy mennyire hiányzik a kotyvasztás, és ha végre konyha közelébe kerülök, egy ideig ki sem jövök onnan.

Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar teljesül, azt meg pláne nem, hogy ilyen formában. Decemberben az ünnepekre hazajöttünk Kínából, és egy kedves barátosnőm jóvoltából szinte azonnal egy főzős műsor castingjára csöppentem. Jellemző rám, hogy nem láttam egy részt sem a műsor előző szériájából, így akkor jöttem rá arra, hogy itt nem babra megy a játék, amikor a castingom második, azaz mindent eldöntő körére megérkeztem.

AlmarózsákAz első körben megmutattam a fahéjas almarózsáimat, meséltem magamról kicsit, ami elég is volt a folytatáshoz. A második felvonás egy 13. kerületi Főzőiskolában folytatódott. Hatosával érkeztünk minden órában, és az itt jól teljesítők közül kerültünk be a műsorba. Én naiv, végig annyit tudtam csak: főzni szerető embereket keresnek. Mikor az egyik versenytársam levette a kabátját, ami alatt séfruhát viselt- sőt, a táskájából pedig előhalászott egy óriás fehér sapkát és a fejére biggyesztette, sem fogtam gyanút. Mosolyogva kérdeztem tőle, hogy azért viseli-e a szakácsoknak kijáró öltözetet, mert esetleg erősíti lelkileg?! A válasza, miszerint nem, ő szakács és innen dolgozni megy, már kicsit felvitte a pulzusomat. Gyors körkérdést végeztem a másik négy csoporttársamtól, akikről kiderült, hogy ketten a Vendéglátó ipari főiskola végzős diákjai, egyik a család éttermét vezeti közel tíz éve, a negyediket pedig most vették fel a Sofitel-be a Séf mellé gyakornoknak. A séfruhás ezen a ponton elővette az otthonról hozott késeit és élezni kezdte, én meg izzadni kezdtem. Mit mondjak, hidegzuhany. Ezek után nem sok gondolkodási időm maradt, fel is tereltek minket a konyhába, ahol 30 perc alatt, kamerák kereszttüzében, szerkesztők árgus szemei mellett kellett ételt varázsolnunk az asztalon levő alapanyagokból. Szerencsére az első ijedtség után a tűzhely mellett már azonnal magamra találtam, és a szokásos Marcsis stílusomban megkezdtem a feladatot. Mikor menet közben megdorgáltam a szerkesztőket, hogy az alapanyagokkal (kolbászok, szalámi, szalonna stb.) jól feladták nekem a „koca-vegának” a leckét, már a kollegák is nevettek. Aznap este kiderült, hogy bekerültem, két hét múlva forgatok. Este végre megnéztem a neten két részt a műsorból, és azonnal visszakoztam, hogy nem írom alá a szerződést. Főzni vágytam, de nem így. Versenyezni sem szeretek, és a két Kína között most egyébként is túl nagy falatnak gondoltam ezt a fajta megmérettetést. A barátok, a szerkesztők unszolására, és mert újra rámtalált az „életben nincsenek véletlenek életfilozófiám” mégis aláírtam azt a papírt. Hát így indult az én is Konyhafőnökös történetem. Főzni akartál Mária? Hát tessék megkaptad. Folyt köv.

This entry was posted in Konyhatündér, Média megjelenések, Vegyesbazár and tagged , , , . Bookmark the permalink.