Hunashan Hot Springs

Na, hogy ne csak a hegyekről írjak beszámolót, megosztom a Hunanshan Hot Spings-es élményeinket is. Az egész napos mászás után brutál izomlázzal ébredtünk, bár ez nem volt csoda, mert azzal is feküdtünk. Csak itt jegyzem meg, hogy ez az írás öt nappal a kirándulás után születik, és még most is érzem a vádlimat, pedig azért nem tartom magam pudingnak, sportolunk rendszeresen. Szóval a Sárga hegy azért kicsit kifogott rajtunk, meg kell hagyni.
Viszont másnap csak a hegy lábánál található sok-sok kültéri medencével rendelkező Hot Springsben volt lehetőségünk kiáztatni megfáradt virgácsainkat.

 

IMG_4225Jobb programot álmodni sem lehetett volna.

Ugyanannál a központi pénztárnál, ahol a Parkba vezető buszok indulnak, meg tudod vásárolni a buszjegyet az onnan pár kilométerre fekvő meleg vizes kínai fürdőbe is. Reggel kilenckor már ott tobzódtunk a bejáratánál. A buszjegyen található kuponnal meg is rohamoztuk a kasszát, ahol rajtunk kívűl még senki sem volt. Ez más esetben rettentő gyanús kéne legyen itt Kínában, de kidereült a hiba csak annyi, hogy a fürdő majd fél tízkor nyit. Volt egy kis közjátékunk a pultos kisasszonnyal, aki úgy nézett a kuponunkra, mint borjú az újkapura Ezen igencsak csodálkoztunk, mert napi többezret eladnak ezekből a buszjegyekből, már csak a nagy számok törvénye miatt sem hinném, hogy mi vagyunk az elsők akik élni kívántak az egyébként borsos belépő ár csökkentésére szolgáló kedvezménnyel. Ezen kívűl fórumokon is olvastuk, hogy ez egy működő dolog, tehát nem hagytuk, hogy legombolja rólunk a fejenként 300 juant, amikor ott volt a 200 jüanos belépésre szóló köteg buszjegy. ( megjegyzem a 100 juan az 4000 ft) Kisvártatva belátta, hogy túl elszántak vagyunk, ezért kihívta a főnökét, aki a cetliket meglátva bólintással jelezte, hogy mehet a menet. A jegyüzérkedéssel elég jól eltelt az idő, így a várva várt belépés előtt már csak egy picit kellett ücsörögnünk. Zöld teát kortyolvatva a napsütötte előtérben, gyönyörködve az ablakon kifelé…
Mivel aznap is csodás idő volt, felkaptuk a fürdőruháinkat, és nemsokkal később már kint egy szál textilben mértük fel a terepet. A központi része a pagodákkal, háta mögött a hegyekkel nem volt csúnya látvány. A gyönyörű növényzet,  virágocskák között elszórva több mint tíz kisebb meleg vizes fürdő. Mindegyiket frissen engedik fel, így volt pár ami még csak akkor töltődött. Nem volt gond mert addig szépen végigpróbáltuk az összeset, körülbelül olyan lelkesedéssel, mint valami kislány az anyukája körömcipőit.

Kókusztejes csoda:

IMG_4183

38-40 fokos volt mindegyik, és különböző illóolajokkal, virágokkal voltak ízesítve. Jázminos, zöld teás, kókusztejes, rizsleveses, rózsás, C vitaminos, vagy a nagy kedvencünk a vörösboros.  Állítólag francia borokból:

IMG_4192
Amikor egy-egy szegmensben kiáztattuk magunkat megpihentünk a kint elhelyezett nyugágyakon, és zöld teát kortyolgattunk, amit egyébként mindenki számára ingyenesen biztosított volt. És még azt nem is mondtam, hogy a Sárga császár is fürdött itt, és a monda szerint elmúltak a ráncai. El is hiszem, mi is kellően kisimultunk. :)

Délután kettő után kezdtek szállingózni az emberek, addig az egész fürdőt mi birtokoltuk, másik két kínai párral. Mondanom sem kell egyszer sem osztoztunk senkivel a kis pancsolókban, mindig kettesben lehettünk, ami a mögöttünk álló tegnapi nap után, amikor sokszor biza tömegnyomorban tülekedtünk, még inkább üditőbb élmény volt.

Óóó ha róóózsa bimbóóó lehetnéék. :)IMG_4208

This entry was posted in China-Asia and tagged , , , . Bookmark the permalink.