Volt szerencsém Michelisz Norbiék szerelőbokszából, nagy kivetítőn megnézni a futamokat, ami még nekem is nagy élmény volt, holott nem vagyok a sportág kifejezett rajongója.:)

Hát, igen. Tudom. Szerencsés vagyok.:)

Néhány évvel ezelőtt az egyik paraolimpiai játékokon 9 atléta (akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek) felálltak a 100 méteres futás startvonalához. A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol (bár nem mindenki a lábain futva), de a cél felé törekedett a beérkezés és a győzelem reményében. A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi 8 versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett, majd mindenki megállt és visszafordult. Mindegyikük! Az egyik down-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a 9-en összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a célvonalon. A stadionban pedig a nézők felálltak és percekig tapsoltak. Azok, akik ott voltak, a mai napig emlegetik ezt a történetet. Hogy miért? Mert valahol legbelül tudjuk: a legfontosabb dolog nem az egymás felett aratott győzelem. Az életben sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítani.

Hogy ez hogy is jön most ide? A tavasz beköszöntével nem csak az időjárás cserélődött, de nekem is nagy váltás lett az életemben. Elhelyezkedtem egy irodában, így most az egyik végzettségemnek megfelelően irodavezetőként tevékenykedem. Több sportág:  közte a futball, kézilabda, röplabda, rally, és ezen belül több csapat is a “hatásköröm” alá tartozik, azaz minden hónapban követem a bajnokságokat, és a csapatok aktuális mérkőzéseiről, és helyzetéről írok beszámolókat.

Egyszer már írtam a futballal való sajátságos kapcsolatomról, ami a nagypapám és apukám futballszeretetének köszönhetően bennem is kialakult, vagyis mondhatom én is megörököltem. Fiatal koromban nagyon sokat jártam meccsekre, kívülről fújtam a csapatokat, az eredményeket, az aktuális igazolásokat, és hogy melyik csapatnak mit kellene játszania, hogy az én kedvencem a Ferencváros előrébb léphessen a tabellán. Lehet hihetetlen, de ebben az időszakomban a nem éppen nőies kantáros farmer volt az amit legtöbbször látni lehetett rajtam, vállig érő hajam volt amit sokszor baseballsapka alá bújtattam, és sportújsággal (a vicc szerint)  takaróztam..öö na nem takaróztam, de reggelente megvettem, és úgy mentem a suliba. :) Ezeknek most nagy hasznát veszem, ugyanis ennek köszönhetően otthonosan mozgok a témában, és csípőből olyan beszámolókat írok, hogy a sportriporterek is megirigyelnék. ;)

Jó ideje nem követem már a magyar focit, de a válogatott egy-egy izgalmasabb meccsére mai napig is szívesen kilátogatok.

Most úgy alakult, hogy ezt hivatalból teszem, és nagypapám nagy örömére – aki a mai napig rengeteg mérkőzést látogat-  kicsit visszarázódom a magyar futball világába.

A Pécs is az egyik csapat amelyikről beszámolókat írok majd, ezért alakult úgy, hogy a Pécs-Diósgyőr meccsen én rúgtam a kezdő rúgást!

Mivel hamarabb odaértünk, és isteni idő is volt, főnökömmel és kollegámmal beültünk egy késői ebédre a Pécs tetején nemrég felépült Bagolyvár étterembe. A csodálatos panorámája vetekedett a finom ételekkel, mindenkinek csak ajánlani tudom.

A Pécs sajnos kikapott, és a meccs nem volt a legizgalmasabb, de a szabadban eltöltött idő engem kárpótolt a vereségért! Na, és amikor a Diósgyőr szurkolói a rúgásom után elkezdték skandálni a nevemet..Néha még én is megleődöm, hogy mik történnek velem?! Hát, lehet ilyen napon nem mosolyogni? :)

Természetesen jól ki is használtam az időjárás kínálta előnyöket. Kétszer is kilátogattunk a kedvenc kis tavunkhoz a hasunkat süttetni, persze megfelelő védőkérém, és mint a kép tükrözi megfelelő védőital társaságában.:) Szinte éreztem, ahogy a sejtjeimet átmelegíti a nap, és hogy töltődöm fel energiával.

A rám szakadt négy nap szabadidőbe sikerült beleilleszteni minden mást is amit szerettem volna. A strandolás mellett volt család is, barátnőzés, pihenés, olvasás, kertészkedés, kocsi takarítás, téli/nyári ruhák rendezése, és még egy kis buli is belefért!

Remélem nektek is jól telt, és sikerült kipihenni az éppen aktuális tavaszi fáradtságot! Boldog Májust ! :)

Sajnos vonzás törvénye ide, pozitív gondolatok oda, néha azért tenni is kell a vágyak beteljesüléséért! :P

Mivel a mai gazdasági válságokkal nehezített, pénzorientált világban sokan nem engedhetik meg maguknak a flancos edzőtermeket, ezért kifejezetten tetszik Czanik Balázs kezdeményezése, az Aréna plázában hat héten keresztül tartott “Mozdulj rá” elnevezésű rendezvénysorozat, ahol hetente kétszer Balázs ingyen izzasztja meg az odalátogatókat. Amikor tehetem én is elmegyek, és alkalmaként három/négyszáz  társammal együtt végigugrálom a kőkemény órákat! Szkeptikusok most mondják, hogy akinek nincs pénze, még mindig elmehet a szabadba futni, vagy biciklizni. Én is szoktam az erdőben futni, és imádom is, de a csoportos edzések kipróbálását mindenkinek csak javasolni tudom. Nagy feeling! :)

http://lifemagazin.hu/egeszseg/fitnesz/interju-banovics-marcsival

Örök elégedetlen típus voltam, sőt  önbizalomhiányos is, és a fenekemet valójában sosem szerettem. Nagynak tartottam, és mindig meg is lepődtem amikor dícséretet kaptam rá. Mára már tudom, hogy el kell fogadni, sőt szeretned kell önmagad, és akkor az ki is sugárzik. Nagyjából elfogadtam az alsó fertályamat, és sporttal igyekszem a lehető legtöbbet kihozni belőle. Mondhattam volna mondjuk a fülemet is, vagy akár a számat, ugyanis arra is rengeteg dícséretet kapok, de egy kis inspirációnak szántam saját magam számára, hogy lelkesebben menjen a farizomgyakorlat!

Itt tudjátok elolvasni, hogy Bódi Szilvi, Tolvaj Reni, Sári Évi és Peller Mariann mit válaszolt:

http://www.kiskegyed.hu/sztarok/magyarsztarok/fenekre-gyurnak-a-magyar-celeblanyok-114488

Pénteken én is kinéztem, hogy minden rendben van e, illetve a fotósunkkal körbementem pár vágóanyagot felvenni az idei felhozatalról. Naná ( Murphy drága köszönöm ), hogy aznapra ment el a hangom, amit délutánra pár liter mézes tea elfogyaszásával sikeresen felhoztam egy egészen elviselhető, Liptai Klaudia orgánuma és repedt fazék köztire!

Íme, a kisvideónk, egy rögtönzött bejelentkezéssel tőlem. Csekkoljátok:  http://www.youtube.com/watch?v=1rB2X1IUrsM

A műsorvezető szerepből Rákóczi Feri kihozta a lehető legtöbbet, igyekezett szinessé tenni a száraz tényeket! Az eredmény: az év műsorvezetője Tatár Csilla, az év modellje Palvin Barbi, az év énekesnője Janicsák Veca, az év divattervezője Abodi Dóra, az év színésznője Pokorny Lia lett. A legsármosabb férfi külön kategóriájában Száraz Dénes, színész kapta.

Egy CKM-nél dolgozó haverommal mentem, és együtt asszisztáltuk végig a díjátadót, illetve beszéltük ki a látottakat, és a természetesen a tisztelt jelen lévőket a hátuk mögött! :D

A Muppet show-ból, a két öreghez hasonlítottuk magunkat,  már csak  a távcső hiányzott a kezünkből, és a teljesség kedvéért  Miss Röfit is hiányoltuk. Amikor egyszercsak megláttuk a szőke enyhén túlsúlyos hölgyet full pinkben, azonnal  összenéztünk, és ha lett volna nálunk ital,  félre is nyelünk a nevetéstől. :)  Szerencsére nem volt nálunk, ugyanis a két pultnál közelharc folyt a meghívottak között, az ingyel piáért, és mi nem szándékoztunk egy órát lökdösődni egy bambiért. A díjátadó után kicsit oszlott a tömeg, így gondoltunk iszunk egyet indulás előtt. Én vezettem, így csak egy üdítőt kértem. A barátom egy whisky-cola mellett döntött, de a pultos széttérta a kezét, hogy a whisky elfogyott. Rövid tanakodás után a bacardi-cola mellett döntött, ami szintén nem volt már a kínálatban. Még rákérdeztem a gin-re is, majd a nemleges válasz után bedobtam, hogy akkor egy pisztáciát kérünk. A srác automatikusan megfordult az italok irányába, majd amikor kisvártatva leesett neki a lábát csapkodta nevetve. :) A buli ezután hamar tinidiscoba fulladt, úgyhogy az üdítőnk elfogyasztása után fű alatt eltoltuk a bringát! :) A kép, az ominózus pult mellett készült rólam, az arcom hűen visszatükrözi a pillanat örömét, amikor megláttam,  hogy lesiben fotóznak! :)

Eddigi életem során, sokszor háttérbe szorítottam a valós érzelmeimet, ezzel már az elején megvédve önmagam, a későbbi esetleges csatlódásoktól..Mit esetleges? Bevallom. Az akkori hozzáállásom szerint nem esetleges..a hosszú távon elkerülhetetlennek hitt csalódásoktól. Velem született, majd az idők során szépen beérett szkepticizmusom sem sokat lendített a szerelemhez való viszonyomon, de az csak hab a tortán, mert azért nem volt ez mindig így…

Az első nagy csalódás előtt, még én is naívan, ártatlanul, és büszkén viseltem azt az ominózus rózsaszín szemüveget. Nos, a saját bőrömön tapasztalva jöttem rá, hogy az élet forgatókönyve, és a romantikus regényekben olvasott történetek mégsem egyeznek, talán csak hasonlóak…

A vicc az, hogy tényleg meg voltam győződve róla, hogy ha megtalálom majd a nagy Őt, az örökké tartani is fog! Amikor alig 19 évesen berobbant az életembe az ominózus- kölcsönös szerelem első látásra történetként-  azt gondoltam: hát ez olyan szuper érzés, hogyan, miért is múlna el?

Az elnézően mosolygó felnőtteket pedig sajnáltam, és azt gondoltam:  ők bizonyára nem voltak még annyira szerelmesek mint mi. :)

Aztán amikor eljegyzés, és hét év együtt élés után a saját bőrömön tapasztalva rá kellett jönnöm, hogy a szerelem lassan átalakul, és hogy ezt a férfiak nem feltétlenül úgy viselik ahogy elvárnánk, bevallom, egy világ omlott össze bennem.

Még szerencse, hogy sok fiú barátom/haverom van, úgyhogy első kézből kapom a jobbnál jobb magyarázatokat a fajfenntartási ösztönről, és hasonlókról. :)

Utána persze, hiába találkoztam jóravaló fiatalemberekkel, mégis a saját, és a mások rossz tapasztalataiból indultam ki, és bevallom évekig egész jól elirányítgattam/ manipulálgattam.. a saját érzéseimet is.

Nem mondhatom, hogy egyik napról a másikra megváltozott volna a szerelemhez való hozzáállásom, de a viszonylag sokszinű élménnyel a hátam mögött, mára már rengeteg mentális változáson mentem át. Már hiszek abban, hogy bizonyos kor fölött, kellő élettapasztalattal, és megélt kalanddal a háta mögött a férfi is meg tud változni, és képes dacolva a természettel kitartani egy nő, ás a családja mellett.  Jóban, rosszban, és ami fontos elégedetten, és boldogan.

Egyébként magát a tényt,  hogy változtatnom kell, kicsit kihívásnak is fogom fel! Hinni kell benne, és megtörténik. Én vagyok, aki folyton a vonzás törvényét, és a pozitivitást szajkózza, miért ne működhetne ez a szerelem terén is? Működhet! Sőt, működik is!

Csak nekem eddig könnyebb volt nem hinni benne, és jó nagy falakat húzni magam köré, bástyákkal, lövészárkokkal, és  ágyúkkal megspékelve! :). Most viszont eljött az idő. Tárt kardokkal, öö akarom mondani karokkal várom az Igazit! :)

Szerelmes szeretnék lenni, szeretve szeretnék lenni, hinni akarok a csodákban, és a saját szerencsémben! Mielőtt valaki azt gondolná, jelzem ez nem felhívás keringőre! Nem önjelölt hercegeket várok, nem a párkeresésemet szeretném megkatalizálni! Egyszerűen csak a bennem lappangó érzésekről írtam, amiket lehet éppen a kedvenc évszakom, a tavasz hozott ki belőlem. Most éppen ezek jöttek elő! Ki tudja, holnap lehet a szelektív hulladék gyűjtésről  írok majd. :) Na, megyek vár a könyvem…naná, hogy romantikus! :)’

“Szeretni annyi, mint vállalni a legnagyobb kockázatot. Jövőnket és boldogságunkat adni valaki kezébe. Engedni, hogy kétkedés nélkül bízzunk valakiben. Elfogadni sebezhetőségünket. Én pedig szeretlek. “Helen Thomson

Hogy miket ki nem találnak? Nekem valahogy a guminő ugrott be első blikkre róla, mint olyan.:)  Mondjuk ha azt vesszük ez biztos nem fordít hátat, szellenteni sem fog, és a távirányítót sem veszei el.:) Na szép álmokat, lassan megyek az ágyikómba ünnepelni! :)

“Egy ölelés (…) sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk.”Paulo Coelho