Én és az álmaim…

Az “Én és az álmaim” című kis irományom, a Média Akadémia felvételijére. Két hétig csak az agyamban lengedezett a cím. Ízlelgettem, emlékeket idéztem fel. Jó téma. Szeretem. Esős nap. Leültem. Nem jött az ihlet. Bámultam a klaviatúrát és hülyeségek jöttek ki belőlem. Elengedtem. Másnap újra nekiálltam. Max 4000 karaktert kellett írni, 9800-nál eszméltem. Na, ez lett a megvágott anyag!

Én és az álmaim…

Ritkán álmodom! Ha mégis, akkor már éjszaka elcsodálkozom a saját álmaimban szereplő sokszínű összevisszaságon és reggelre már csak foszlányokra emlékszem. A bődületes emlék darabkák feldobják a napomat, de álomfejtésre nem nagyon vetemednék.

Szoktam is mondani Krúdi Gyula legyen talpán, aki megfejti miért porszívózik Brad Pitt a kertemben, miközben a globális felmelegedésről beszélgetünk skypról egy olyan álomban ahol én terhesen napraforgót szedek a Marson, glutén mentes fagyit majszolva.

Ha ezen álmaimról írnék, akkor itt lenne romantika, mindez dráma és kabaré beütéssel laza szürrealizmussal átitatva, esetenként scifi-vel megspékelve. Jóhiszemű olvasója azt javasolná a zárt osztályra adjam be a jelentkezésemet, ne iskolába!

Azt mondják, aki ébren álmodozik, álmában kevesebbet fog. Nem is csodálkozom, hogy ritkán lepnek meg. Álmodozó vagyok, nem tagadom! Ennek tükrében maradnék az ébren töltött álmodozásnál.

Kölyökként álmodoztam arról, hogy a szüleim leszoknak a cigarettáról, kapok pörgős lambada szoknyát, és, hogy év végén mehessek a nyári táborba. Vagy, hogy régész leszek és bejárom a világot. A Sherlock Holmes könyves időszakomban pedig nyomozóként láttam magam viszont, amíg a villanyoltás után álomba nem szenderültem. Kamaszként arról, hogy az Animal Cannibals videoklipjében szerepelek,  focista férjem lesz, és hogy olyan hosszú hajat növesztek, mint Lüszié a Dallasból.

Álmaimban szerepelt egy kertes házikó is panorámás telekkel.

Régész nem lettem, sőt nyomozó sem, és szerencsére a focista férj kezdetű álmomból is hamar kiábrándultam.  A szüleim azóta is dohányoznak, a hajamon dolgoznom kell még, lambada szoknyám pedig nem is volt, talán nem is lesz már. A nyári táborokra életem felejthetetlen időszakaként emlékszem, és azt a Soté-s osztálybulit sem feledem soha, amikor életemben először voltam Animal Cannibals koncerten. Legnagyobb meglepetésemre felhúztak a színpadra a tömegből, és elénekeltünk közösen az akkori legnagyobb sláger dalt. „A takarittóó nőő-t. Rá fél évre, az iskolánk előtti téren forgatták a videó klipjüket, ahol ismerőst üdvözölvén szerepet kaptam. Az álom  „megvalósította önmagát”. Az együttes mára a feledés homályába borulva haknizgat, a közös képünk kezd megfakulni és a rajongást is rég kinőttem. Mégsem múlik el úgy nagytakarítás, hogy egy pillanatra ne méláznék el az emléken.

Az akkor euforikus élmény nem hozott horderejű változást az életembe, mégis egyfajta bizonyítéka annak, amiben hiszek ma is töretlenül: Az álmodozás maga nem „csak” holmi a realitás elől menekülni vágyó gyermeki képzelgés. Az álmok igenis valóra válhatnak! Talán az őszinte hit katalizálja meg a dolgokat, amivel az álmod mellé állsz? Esetleg a vonzás törvénye miatt? Talán mert az univerzum jobban tud segíteni rajtad, ha tudja a vágyaidat?

Kint szemerkél az eső. A pár éve elkészült és folyamatosan szépítgetett mézeskalácsházamban klimpírozok egy menta tea mellett. Igen, van egy kis panoráma is! Megálmodtam, hittem benne, megtettem minden tőlem telhetőt, hogy létrejöhessen!

Nem volt ám könnyű. Lehetőségeimhez képest –beismerem-, Széchenyi után szabadon „nagyot álmodtam”. Volt időszak, amikor bekerült az álmaim tárolására hivatott képzeletbeli komód fiókjának mélyére, mert a hétköznapi szélmalomharc elvette a megvalósulás elől az energiát, időt, lehetőséget.

Meg kellett küzdenem azzal is, hogy hozzám közel álló emberek sorolták a lehetséges hátulütőket, aggályoskodtak, és próbálták elvenni a kedvem az álmomtól azzal, hogy ők nem hittek benne. Volt, amikor szembesülnöm kellett azzal, hogy a jelen vágyaim bizony arra korlátozódnak, hogy kifizessem a számláim, lakbérem. Szerencsére hamar rájöttem, hogy remények nélkül csak robot vagyok, és mindig találtam kisebb álmokat, amibe kapaszkodni tudtam.

Azok az álmok, amikre sokat vártunk, amikért megdolgoztunk, az elérésük után olyan elementáris erőt adnak, ami képes hittel feltölteni a többi megvalósításra váró álmunkat.

Költőket, festőket ihletnek meg, versek sora születik róluk. Nagy tettek előszobái, sportolóknak adnak inspirációt, felfedezéseket ösztökélnek. Mámorossá tesznek, felemelnek, összekovácsolnak, kijózanítanak, erőt nyújtanak, szárnyakat adnak, és akad, hogy csalódást okoznak.

Te hozod őket létre, így nincs jó, vagy rossz kimenetelű álmodozás. A fájdalmasabb tapasztalás is segíteni fog: megismerni önmagadat.

Lehetnek hétköznapiak, mint a házam volt. Voltak légből kapott álmaim is, lázálmok, vágyálmok. Voltak könnyen megszerezhetőek, elérhetetlennek tűnők, ki nem mondottak. Volt, akinek én segítettem elérni az álmát, és volt, hogy én kerültem közelebb az enyémhez valaki által. Van amelyik az ölembe hullt, van amin már csak nevetek, vagy amit elengedtem. Volt amibe kicsit belehaltam, amiért nem kaptam meg, majd egy sokkal szebb “álommal” kárpótolt az élet.

Ami biztos, egyiket sem bánom!

Az életben, a lényeges dolgok ingyen vannak. Szeretet, barátság, nevetés, napsütés, mosoly .

Az álom is ilyen. Kell, hogy helyük legyen a világunkban. Kell, hogy megszinesítsék a szürke hétköznapokat. Kell, hogy erőt adjanak a monoton taposómalomhoz! Kell, hogy hitet adjanak a holnaphoz!

This entry was posted in Lélek and tagged , . Bookmark the permalink.